A bírálóbizottság 5 pályázatot kiemelt dicséretben, 27 pályázatot pedig dicséretben részesített. A zsűri döntése értelmében a 2009. szeptember 11-16. között, Párizsban megrendezésre kerülő "21. EU Contest for Young Scientists" európai döntőben az alábbi három, első helyezett pályázat képviselheti Magyarországot: 1. Blind Navigator (pályázó: Gyöngyösi Tamás) 2. Veszélyes folyadékok biztonságos tárolása a föld alatt (pályázó: Kajtár Máté) 3. Az idő - pontosan és szépen... (pályázó: Hunyadi Áron)
I. Díjban Részesített Pályamunkák
1. Blind Navigator* pályázó: Gyöngyösi Tamás (1990) iskola: Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola, Debrecen konzulens: Vizi Tibor
A fiatal által kifejlesztett készülék lehetővé teszi, hogy a vakok, illetve gyengénlátók még önállóbban, akadály-mentesebben utazhassanak tömegközlekedési eszközökön. A prototípus elsősorban a buszok közti eligazodást segíti. Az elkészített eszköz tartalmaz egy RF-egységet, amely az adatátvitelt bonyolítja le a buszok és a felhasználók között. A "vak navigátort" a felhasználó akár egyszerűen be is programozhatja egy vakok által is használható billentyűzet által arra, hogy hányas busszal szeretne közlekedni, melyik buszt, ill. buszokat várja. Amikor a kívánt busz megérkezik, akkor a készülék küld egy jelet a busznak, így a buszban levő eszköz jelzést ad a sofőrnek, hogy van egy vagy több személy, aki fel kíván szállni. A kifejlesztett készüléket alaposan tesztelték. A termék több területen is alkalmazható, valamint tovább fejleszthető. *A díjat a Magyar Szabadalmi Hivatal ajánlotta fel.
2. Veszélyes folyadékok biztonságos tárolása a föld alatt* pályázó: Kajtár Máté (1989) iskola: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gépészmérnöki Kar
A tűz- és robbanásveszélyes, és környezeti szempontból káros folyadékok földalatti, biztonságos tárolását az utóbbi években duplafalú tartályokkal oldják meg. A pályázó által javasolt ötlet költségkímélően és nagy biztonsággal megoldja mindazon problémákat, amelyeket ezen tartályok alkalmazása felvet. Triplafalú műanyag kompozit tartályokat vezetne be a gyakorlatba, melyek előnyei, hogy pl. lyukadás esetén azonnal eldönthető, hogy a külső vagy a belső köpeny sérült-e. Míg a külső fal sérülésekor duplafalú tartálynál körbe kellett ásni az egész tartályt, az új módszerrel a külső köpenyt szegmensekre osztanák, ezáltal a hibás szegmens pontosan behatárolható lenne, így elegendő csak a sérülés helyén kiásni a tartályt, mely sokkal költséghatékonyabb. Bármely fal szakadása esetén, a tartály továbbra is duplafalú, tehát a biztonságos állapot fenntartható marad. *A díjat a Puskás Tivadar Közalapítvány ajánlotta fel.
3. Az idő - pontosan és szépen...* pályázó: Hunyadi Áron (1989) iskola: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
A pályamunka két részből áll: első része a mechanikus kar- és zsebórák pontosságának növelését szolgálja. Az órák pontosságát azok impulzusadó egysége, a gátszerkezet határozza meg, míg a pontos idő a számlapról olvasható le. A szerkezeti egységnek a szinkronbillegő nevet adta. A gátszerkezetben egy helyett kettő billegőt használ, azokat egymással szemben elhelyezve, amelyek egymással ellentétes irányban mozognak, úgy, hogy a tömegközéppontjaik a billegő tengelyeket összekötő képzeletbeli szakasztól mindig egyenlő távolságban vannak. Összességében a szinkronbillegős gátszerkezet egyszerre teszi lényegesen pontosabbá és hosszabb életűvé az órákat. A pályamunka második része egy órakijelzés, amely a szinkronbillegőhöz hasonlóan egyaránt újdonság mind formatervezési, mind technikai szempontból. A megoldás ötvözi az analóg és a digitális órakijelzés előnyeit, és a legkisebb óráktól a legnagyobbakig alkalmazható. * A díjat a Magyar Telekom Nyrt. ajánlotta fel.
II. Díjban Részesített Pályamunkák
1. Dehogy Determinisztikus a Természet!* pályázók: Balassi Márton István (1990), Horváth Dávid (1990) iskola: Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium, Vác konzulens: Réti Mónika
A fiatalok által készített modell alkalmas a biológia, ill. a matematika tantárgy korszerű módszerekkel történő tanítására. A program amellett, hogy fejleszti a problémamegoldó készséget, számos kompetenciát is erősít, valamint hozzájárul a komplex szemléletmód kialakításához. Mivel játékként is használható, attitűdformáló szerepe sem elhanyagolható, ami hozzájárulhat a természettudományok szélesebb körű elfogadásához. A program alkalmazása során nagyon különböző nehézségi fokú, jellemzően összetett problémákkal találkozik a felhasználó, ezért számos korosztály (az általános iskolától a felnőttekig) oktatási programjába beilleszthető. Rekonstruálhatók konkrét esetek, amelyek mélyebb megértése közelebb visz a környezeti tudatosság megerősödéséhez és a fenntartható fejlődés megvalósításához - melyben az egyéni felelősségen túl a műszaki és a természettudományoknak is kulcsszerepe van. *A díjat az Ericsson Magyarország ajánlotta fel.
2. Intelligens duplo* pályázók: Erdélyi Soma (1992), Nickl István (1991) iskola: Széchenyi István Gimnázium, Sopron konzulens: Lang Ágota
A fiatalok által készített intelligens játék alapötletét az adta, hogy a tv készülék elé egyre több kisbabát ültetnek, akiket nem is a műsor köt le, hanem az, hogy van egy doboz, amelyből hangok jönnek és különböző fények villognak. A pályázók ezért egy olyan eszközt alkottak, mely képes alapvető fény, ill. hangjelekkel felkelteni és fenntartani a kisbabák figyelmét. Ezen tulajdonságok miatt az eszközzel a szórakoztatáson kívül az alapszintű oktatás is megvalósítható, ezáltal már fiatalabb korban is megismerkedhetnek a gyermekek néhány alapvető technikai eszközzel. A legegyszerűbb alkalmazás az, ha a gyermek egy elemet a tábláról más helyre tesz, akkor az más színűre változik. Az elkészült modell képes az előre programozott PIC-ek segítségével önállóan is működni vagy külső, LabView nyelven készült vezérlőprogram alapján váltogatni a színeit. A programmal kapcsolatban még további fejlesztési lehetőségek is adódnak. *A díjat a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége ajánlotta fel.
3. Hulladékhő pumpa* pályázók: Sugár Krisztina (1991), Simon Dávid Szabolcs (1991) iskola: Szent Margit Gimnázium, Budapest konzulens: Dr. Gambár Katalin
A mindenki által használt számítógép hőt termel, amelyet a pályázók egy Stirling-motor segítségével próbáltak újrahasznosítani. A kifejlesztett modell alkalmas a fiatalok által tervezett hőleadás problémájának megoldására. A tesztek és kísérletek során megalkotott rendszer működőképes, megvalósítható és jól alkalmazható. Fontos jellemzője, hogy nem szorul külső beavatkozásra, teljes mértékben önműködő. A legfontosabb eredmény, hogy a hulladékhő hasznosításával sikerült megoldani a processzor hűtését, méghozzá környezetbarát módon. A megalkotott rendszer alkalmazásával két ventilátor üzemeltetését válthatjuk ki. A Stirling-motor üzemeltetéséhez, ill. a segítségével végzett hűtéshez nem kell külön energiát befektetni, a processzor által termelt hulladékhő önmagában elegendő. A megalkotott modell a számítógép hűtésének több mint 50 %-át váltja ki. *A díjat a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége ajánlotta fel.
III. Díjban Részesített Pályamunkák
1. Mini Food Additive Database (MIFAD)* pályázó: Sik Gergely Attila (1990) iskola: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építőmérnöki Kar konzulensek: Dr. Lányi Cecília és Sik András
A pályázó egy olyan mobiltelefonon futtatható szoftvert készített, mely az élelmiszerekben található E-vegyületek nevét és számát tartalmazza. A szoftver JAVA nyelven készült és három funkciója van: az E-számok, az E-nevek, és tetszőleges névrészlet alapján való keresés, hogy megkapjuk az adatbázisban az adott vegyületről található összes információt. A pályázó a programmal a tudatos vásárlást és az egészségesebb életmód kialakítását szeretné segíteni. *A díjat az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés ajánlotta fel.
2. Fenntartható-e az ártér? pályázók: Cseresznyék Dávid (1990), Oláh Máté (1990) iskola: Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium, Vác konzulens: Réti Mónika
A pályázók projektjükben a váci ártéri tanösvény rekreációját, és a modern kihívásoknak megfelelő felhasználását tűzték ki célul. A tanösvény alapkoncepciója, hogy a természetes ártér és az élőlények állapotát megőrizve, egy környezeti attitűdöt fejlesztő környezetet hozzon létre, amely megfelelően mutatja be a vízi élővilágot az érdeklődők számára, ugyanakkor nem zavarja annak természetes állapotát. A felmérések és interjúk során egyértelművé váltak a fejlesztési irányok: a tanösvény már nem egyszerűen tanulásra való hely, hanem egy tanulásra, sportolásra, megismerésre, kontemplatív szemlélődésre és más tevékenységekre is alkalmas hellyé vált. Nem csak funkcióit illetően, hanem ökológiai szempontból is komplex rendszer lett. A lakossági attitűd-felmérésen alapuló tervezés, illetve az alulról építkező pedagógiai program is segíti az értékek megóvását és a fejlődés fenntarthatóságát.
3. Nagy fokozatszámú, bolygóműves, direkt váltómű, kiváltképp tehergépjárművek számára pályázók: Bauer Márk (1990), Fejér Gyula (1990) iskola: Trefort Ágoston Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Szakközépiskola, Budapest konzulensek: Csík László
Járművenként minden egyes pillanatnyi menetsebességhez tartozik egy ideális áttételi arány, amely lehetővé teszi a legkisebb fogyasztást és káros anyag kibocsátást. A pályázók egy bolygóműves, nagy fokozatszámú váltóművet készítettek kifejezetten tehergépjárművek számára, mely egyesíti a direkt, kis fokozatszámú és az indirekt, fokozatmentes váltók előnyeit. Indukciós gépek láncolata egy ilyen, nagy fokozatszámú váltómű szinkronizálását a hagyományos módszernél olcsóbban és gazdaságosabban képes ellátni. A változtatható áttételű transzformátor révén a szinkronizálás is jó hatásfokú, mert külső energiaforrásra nincs szükség; a szinkronizáláshoz szükséges energiát a jármű hajtott kerekei szolgáltatják. A találmány része a ferde hatásvonalú, kúpos, körmös kapcsoló, mely ugyanakkora helyen nagyobb kapcsolódási felületet tesz lehetővé mind a tányérkapcsolónál, mind a tengelykapcsolónál. Ez pedig elősegíti egy nagy fokozatszámú, direkt váltómű integrálását.
4. Immunkémiai reakción alapuló analitikai módszer alkalmazása a felszíni vizek növényvédőszer-maradék koncentrációjának monitorozására* pályázó: Karim Aziz Dávid (1990) iskola: Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Pozsony konzulens: Krascsenits Zoltán
A pályázó munkája során az immunanalitikai (ELSA) vizsgálatok környezetanalitikai célokra való felhasználását tanulmányozta felszíni vizek (Duna, Vág, Garam stb.) vizsgálatával. Ennek során arra a megállapításra jutott, hogy az ELISA-módszer érzékeny, egyszerű, és a reagenseket gazdaságosan lehet tömegvizsgálatokra felhasználni. Mivel ez egy rendkívül egyszerűen elsajátítható, olcsó módszer, elképzelhető, hogy akár a gazdák is kihasználhatják majd, hogy rendszeresen figyeljék, hogy nem okoztak-e környezeti kárt a permetezés során. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a kelet-szlovákiai vízfolyások néhány hatóanyag szempontjából szennyezettebbek a többi vízfolyásnál. A glifozát-mérések viszont arra utalnak, hogy a közép- és dél-szlovákiai folyókat éri nagyobb szennyeződés. * A díjat az EGIS Nyrt. ajánlotta fel. A vállalat a különdíjon túlmenően egy előadási lehetőséget is felajánlott a fiatal részére az egyik tudományos fórumán.
A Magyar Innovációs Szövetség Különdíjában Részesített Pályamunka
1. A gyógyhatású élelmiszerek új nemzedékének kifejlesztése pályázó: Kormányos Ákos (1992) iskola: Zentai Gimnázium konzulens: Kormányos Róbert
A pályázó munkája során elvégezte a gyógyhatású nagygombák és a gabonaszármazékok témakörének irodalmi feldolgozását. A szaporítóanyag előállítása során rávilágított a maltexnak egy új élelmiszeripari alkalmazására. Kifejlesztette a gyógyhatású élelmiszerek új nemzedékét, amely a gabonaszármazékok jótékony hatása mellet a gyógyhatású nagygombák vírusölő, tumorgátló, koleszterincsökkentő stb. hatóanyagait is tartalmazza. Az új élelmiszercsalád előállításának technológiai folyamatát modellezte laboratóriumi körülmények között és meghatározta az említett technológiai folyamat paramétereit is. |